Ennek a bejegyzésnek egyenes folyományaként kaptam én is szerkesztői jogot. Egy könnyedebb témával kezdeném.

Nem mai hír, de nem is olyan régi: az idei Defcon konferencia (aug. 4-7) egy érdekes ötlettel állt elő. Social engineering oktatást tartanak gyerekeknek! A How strong is your schmooze - kids edition keretében a jelentkezőket először öreg rókák tanítgatják rádumálni, kidumálni, pickelni és mindenféle egyéb social engineering jóságra, majd a lurkók egy kis verseny keretében ki is próbálhatják frissen szerzett skilljeiket. A konferencia végén pedig díjosztogatás is lesz, ahogy azt illik.

Minden szakmára azt mondják, nem lehet elég korán kezdeni. Azon túl tehát, hogy egy-két évtizeden belül beérő, nagyívű karrierek indulhatnak itt el, a szervezők egy ennél fontosabb érvet is felhoztak az ötlet létjogosultsága mellett: az internet felhasználóinak egyik legkiszolgáltatottabb rétege éppen a gyerekek. Ha megtanítjuk nekik, hogyan ismerjék fel és hárítsák el hatékonyan az ilyen jellegű támadásokat, a világ máris egy kicsit biztonságosabbá válik, és persze nem csak gyerekként, de felnőttként is profitálhatnak ezekből az élményekből.

A bejegyzés trackback címe:

https://breach.blog.hu/api/trackback/id/tr873065483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.